Christopher Nolan afféle sztár-rendező Amerikában, akiről már azt tartják: amibe belefog az csakis szuper-produkció lehet. Nos, akik így vélekednek azok szeretik a három legjobbnak tartott rendezését is a Dunkirk, a Tenet és a Csillagok között című "frenetikus" produkciókat. Ezek sajnos nekem special nem nyerték el a tetszésemet, a mindháromra jellemző lassú tempójú és unalmas rendezés miatt. Nolan egyetlen színvonalas direktori munkát tud csak felmutatni, azt is még 2010-ből: az Eredet című thrillert. Az tényleg jó, de azóta semmi emlékezetesen nem alkotott.

Forrás: variety.com

Ami a három órás (maratoni hosszúságú) Oppenheimert illeti: érdekes a téma azt el kell ismerni. Egy tudós, aki a II. világháború alatt versenyt futva a nácikkal (akik nem mellesleg éppen népét készülnek kiirtani [a zsidóságot úgy ahogy van]) a világ legpusztítóbb fegyverén dolgozik. Az atombomba iszonyatos eszközzé válik az emberiség kezében, ez tény és Nolan nyomatékosan ki is hangsúlyozza, mégpedig az atomtudós szörnyű vízióinak bemutatásával. Mi több ezt szánja filmje legfőbb üzenetének is, folyamatosan sulykolva belénk (180 percen át) az elrettentést és a nyomasztó hangulatot.

A történet valósághű - Robert Oppenheimer 1945 júliusára valóban befejezte munkáját és valóban megcsinálták Új-Mexikóban az első kísérleti atom-robbantást (majd később élesben is bevetették 1945 augusztusában Hirosima és Nagaszaki felett [kikényszerítve Japán kapitulációját]) - de Nolan inkább a moralizálásra az érzelmekre és leginkább a háború utáni témákra helyezi a hangsúlyt. Érthetetlen, hogy miért ezek fontosak számára. Az a kálvária, amit szerencsétlen Oppenheimer az Eisenhower-ciklus alatt szenvedett el 1953 és 1961 között. Kommunizmussal vádolták, árulónak akarták bélyegezni és kiközösíteni.

Forrás: hollywoodreporter.com

Láthatjuk Oppenheimer szerelmi életét, megismerhetjük vívódásait, a hadsereg vezetőihez fűződő viszonyát és gondjait. Cillan Murphy nem lett volna rossz választás a szerepre egy jobb script és egy sokkal összeszedettebb rendezés esetén. Így azonban elsodorja alakítását a 180 percnyi vontatottság. És ezen a sztárparádé sem sokat segít (a legább féltucatnyi celeb, akiket a filmbe pakoltak Matt Damontól Kenneth Branagh -ig). Teller Ede szerepe sem tisztázódik a film végég, pedig magyarokként nem lett volna rossz erről többet látni.

Biztosan sokat lehet írni erről filmről, de sajnos nem ér annyit az egész, hogy hosszasan elemezzük. Akik látták és kibírták a 3 órát, majd elgémberedett végtagokkal, sóhajtozva haza botorkáltak mozi székeikből teljes letargiában, biztosan megtanulták a leckét: csak atomot ne (Oppenheimer is megjárta). Kb ennyi, lépjünk tovább. [Értékelés zárójelben: 35%.]